Itt vagy: » Hírek » „Már csak az árcímkék hiányoznak” 
Vizsgamunkákból nyílt kiállítás a Művészeti és Népiskolában

„Már csak az árcímkék hiányoznak” 
Vizsgamunkákból nyílt kiállítás a Művészeti és Népiskolában

2018. február 24., szombat

Végéhez ért a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szabás-varrás tanfolyama: a február 23-án, pénteken megnyitott kiállításon a nagyközönség is megtekinthette, hogy kilenc hónap alatt milyen készségeket sajátítottak el a résztvevők

Végéhez ért a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szabás-varrás tanfolyama: a február 23-án, pénteken megnyitott kiállításon a nagyközönség is megtekinthette, hogy kilenc hónap alatt milyen készségeket sajátítottak el a résztvevők.

Gáj Nándor, a Művészeti és Népiskola igazgatója köszöntőjében a kiállított ruhadarabok szépségét, minőségét hangsúlyozta: „már csak az árcímkék hiányoznak, hiszen ezeket a ruhákat elnézve az ember arra gondol, hogy ezt is, azt is szívesen megvásárolná”. Az intézményvezető szavait a látvány is alátámasztotta: a Művészeti és Népiskolában otthonra találó kiállítás ugyanis sokkal inkább hasonlított a kis kézműves vásárokra, mint egy tanintézmény bemutatójára, a szoknyák, ingek, ruhák, táskák és egyéb tárgyak sok ruhabolt felhozatalát hoznák szégyenbe egyediségük, minőségük által. A Kovászna Megye Tanácsa által fenntartott népiskola felnőttképzési programjai pontosan ezt a célt szolgálják: megélhetést, kiegészítő jövedelmet tudnak biztosítani azoknak, akik időt és pénzt szánnak egy-egy képzés elvégzésére. A szabás-varrás tanfolyam egyike az iskola legnépszerűbb képzéseinek, így az elkövetkező hónapokban újra indul hasonló tanfolyam, hisz máris vannak érdeklődők – mutatott rá Gáj Nándor.

A helyszínen természetesen nemcsak ruhákat, hanem terveket, rajzokat is meg lehetett tekinteni, illetve előkerültek az órákon készült fényképek is. A képzést lebonyolító Vargyasi Melinda, illetve Mátyás Erzsébet egyaránt elégedettek a diákokkal. Mátyás Erzsébet elmondta: a résztvevők az elmúlt kilenc hónap során számos ismeretet sajátítottak el, megismerték a textíliákat, a varrógép működését, a testméreteket és felépítést. „Különösen értékelem a résztvevők hozzáállását, mert nem könnyű munkaidő után még erre is figyelmet szentelni, dolgozni” – jegyezte meg.

Vargyasi Melinda hangsúlyozta: a kiállított ruhák csupán egy kis részét jelentik az előző hónapok munkájának, az első, tanulódaraboktól a most látható profi munkákig sok minden készült el. „Rengeteg kreatív ötlet volt, amit sikerült is megvalósítani: ilyenkor az anyag beszerzése volt a legnagyobb kihívás, néha nehéz az elképzelésnek megfelelő anyagokat kiválasztani. A képzés elején tapasztalt iskolai hangulatot a hónapok folyamán igazi kreatív műhelyhangulat váltotta, ahol mindannyian jól éreztük magunkat” – tudtuk meg Vargyasi Melindától.

Hírek